A magyar bor ma Magyarország nemzeti arculatához szorosan hozzátartozik, minősége pedig megbecsült helyet biztosít számára Európában, az Európai Unióban. A reneszánszát élő borkultúránkba beletartozik a borok értékeinek védelme, népszerűsítése, hírnevének ápolása.

Magyarország Európa tradicionális bortermelő országai közé tartozik. Gyakorlatilag az ország egész területe bortermő vidék. A talajnak és a klímának, illetve ezek változatos voltának köszönhető az a tény, hogy ez a kicsiny kis ország 22 borvidéket mondhat magáénak.

A borvidékeken számos bormúzeum őrzi a szőlő és a borkultúra tárgyi és írásos emlékeit, szőlőfajtákat, jelentős pincészeteket. Olyan régi évjáratú borokat mutatnak be, amelyek ma már nincsenek forgalomban. A változatosság a magyar borok egyik legfőbb erénye: Magyarország azon kevés országok közé tartozik, amely a klasszikus borfajták teljes skáláját átfogja a fehér boroktól kezdve, a testes vörös borokon át, a természetes édes borokkal bezárólag.

A szőlőfajtákban is nagy változatosság mutatkozik, a magyar és nemzetközi fajták egészséges egyensúlyban vannak a borkészítésben. A magyar bor határon túli és belföldi forgalmazása, a szőlőhegyi falusi turizmussal összekapcsolva, napjainkban is több százezer gazdának és családtagjaiknak ad munkát, keresetet, megélhetést. A 20. század második felében végbement termesztéskorszerűsítés hatására eltűntek azok a hagyományos termesztési és borászati eljárások, néprajzi jellegzetességek, amelyek a borvidékeken az évszázadok során kialakultak. Ezek nyomai múzeumokban, skanzenekben lelhetők fel, hagyományait történeti, néprajzi munkák őrzik.

A magyar szőlészet szakembereinek nemzetközi elismertségét jelzi részvételük a Nemzetközi Szőlészeti és Borászati Hivatal (O.I.V.) vezető testületeiben, bizottságaiban. Több külföldi szőlészet és borakadémia magyar szakembereket választott soraiba (tagok többek között: Kozma Pál, Ásvány Ákos, Kállay Miklós, Csepregi Pál, Kádár Gyula).