A Bock-cég menedzsmentje

A Bock-cég menedzsmentje

 

Kérjük, hogy olvassa el az interjút, majd válaszoljon a feladat kérdéseire!

 

» Bock Úr! Egy korábbi beszélgetés során említette, hogy a Bock pincészet az egyes ágazatoknak megfelelően tulajdonképpen 3 Kft-ből áll. Kérem, mondja el, kik alkotják a cég menedzsmentjét, hogyan, illetve kiknek a közreműködésével történik az egyes ágazatokban folyó munka szervezése.

A lányom, Patrícia az egyik tulajdonos, Valér, a fiam a másik tulajdonos és én pedig a harmadik tulajdonos. Rajtunk kívül meg kell még említenem Szerencsés Lászlót, aki a vendéglátást vezeti, illetve a vőmet, Bérni Gábort, aki a cég kereskedelmi részével foglalkozik. Gyakorlatilag így öten alkotjuk a menedzsmentet és irányítjuk a teljes vertikumot.

» Hogyan épül fel az étterem vezetése és menedzsmentje?

Van egy szállodavezető, és van egy fő somelier-énk, aki a boros ágazatot, vagy a borfogyasztási szokásokat, a pincéreket, felszolgálókat navigálja, és van két chefünk. Az alapanyag megrendelése, az év közbeni többszöri váltás, például az ételeknek a váltása, maga a management, tehát a három tulajdonos: a két szakács és a szállodavezető segítségével történik. Van tavaszi, őszi, nyári és van téli menü, illetve vannak különböző csoportos menük. Összesen öt szakácsunk van, tehát fel vagyunk készülve arra, hogyha többen jönnek, akkor több embernek is el tudjuk készíteni az ételt színvonalasan.

» Említette, hogy kb. 30‑40 fő mondjuk a vendéglátásban és a termelésben dolgozóknak a száma, ők milyen képzettséggel rendelkeznek?

A vendéglátásban a legmagasabb a képzettség: vannak felsőfokút végzettek, egyetemet végzettek, de általában a szakácstól a felszolgálóig szinte mindenkinek megvan az érettségije. Középfokú végzettsége tehát majdnem mindenkinek van, kivételt képeznek, akik a konyhában vagy a takarításban dolgoznak. A lányom mint tulajdonos egyetemet végzett, a fiam középiskolát végzett, én is és a vőm is középiskolát végeztünk. A szállodavezető egyetemet végzett, a kertészmérnökünk főiskolát. A marketinges szakemberünk főiskolai végzettséggel rendelkezik.

» Hogyan történik a dolgozók kiválasztása, alkalmazása?

A dolgozók kiválasztása szükség szerint, meghallgatással történik. Ha végiggondoljuk, mire szeretnénk valakit felvenni, akkor fontos az arra való felkészültség, szakmai tapasztalat, esetleg szakmai gyakorlat, szakmai tudás. Ez alapján vesszük fel a dolgozókat, de nálunk nagyon fontos az, hogy munkaerkölcsileg a dolgozó a helyén legyen. Mindig elmondom a dolgozóknak, hogy a Bock‑pince dolgait képviseljék. Mert, ha nem azt képviseli, akkor bárki az, megválunk tőle. A munkahelyén a munkahely érdekeit képviselje, ez az egyik dolog; a másik pedig, a munkahelyen történt dolgok, nem tartoznak másra. Ez egy bizalmi állás.

» Ha jól tudom, a cég együttműködik több hazai és külföldi oktatási intézménnyel, köztük a Pécsi Tudományegyetemmel. Milyen szerepet játszik az oktatás az Önök tevékenységében? Része-e esetleg a saját szakember utánpótlás képzése?

Tulajdonképpen igen. Különböző kutatásokban van jó pár éve részünk az egyetemmel. Például, amikor a vörösbor és annak melléktermékeinek pozitív tulajdonságait vizsgálta Dr. Sümegi Balázs és a Kémiai Intézet. Velük 7‑8 éve van kapcsolatunk. Mi biztosítjuk az alapanyagokat, és ők tájékoztatnak arról, hogy ezekkel a vizsgálatokkal mit értek el.

» Hogyan alkalmazkodik a cég menedzsmentje az újabb és újabb kihívásokhoz? Van-e a menedzsmentben külön felelőse a tervezésnek, a fejlesztésnek és a kutatásnak?

Ez egy team. 5-en, 6-an „összedugjuk" a fejünket, és megbeszéljük, mi legyen, hogy legyen, hogy szeretnénk.

» Mik egyébként a legújabb kihívások? Említette ugye a biotermesztést.

Ez egy teljesen új dolog, ami gyakorlatilag még csak a kezdet. Ebből a termesztésből (a bioból) az 5. évben valósulhat meg termény.

» A fejlesztések fontos forrása a saját tőke és a banki hitelek mellett a pályázatok útján elnyert támogatás. Hogyan épül be a pályázatírás a menedzsment tevékenységébe?

1994 óta pályázunk. Megpróbáljuk a lehetőségeket kihasználni. Csak pályázat útján tudtunk az elmúlt 16 évben fejleszteni. A növénytermesztéshez, a szőlőtelepítéshez, a gépbeszerzéshez, valamint a bortárolókhoz és a későbbi vendéglátáshoz mind pályázati forrásokat használtunk fel. Van egy pályázatíró csapat, akik navigálnak bennünket.

 

A feladat megtekintéséhez kattintson ide.