Értékesítés

Kérjük,hogy nézze meg az interjút, majd oldja meg a hozzá kapcsolódó feladatot. Amikor mindent megoldott, kattintson a "Válasz ellenőrzése" gombra.
- Nagyon rendelkezik a cég, a normál kívül milyen lehetőségek állnak rendelkezésükre?

- Nagyon nagy szerencsénk van, mert a mi cégünk az tulajdonképpen három lábon áll, az edény- díszmű mellett van az eozin, illetve van a pirogránit, az építészeti kerámia, amelyeknek az értékesítése más csatornákon folyik, ill. folyhat, mint a korábban már említett a . Ebből például az építészeti kerámia az alapvetően egy , abszolút állítunk elő, egyes épületekre jellemző díszítéseket gyártunk, ami nyilván úgy néz ki, hogyha azt egyszer már legyártottuk másik vevőnek már nem fogjuk tudni értékesíteni. Ennek megfelelően alakulnak az értékesítésnek a pénzügyi feltételei is például. Hogyha másnak nem értékesíthető ez a termék, magunkat be kell, hogy biztosítsuk. Ez azt jelenti, hogy ilyenkor legtöbb esetben is fölveszünk a cégektől, ezután kezdődik meg csak a termékek előállítása. Ami még alapvetően eltér a többi , hogy sok esetben ezeknek a beruházásoknak az odaítélése közbeszerzési pályázatokon keresztül történik. Ilyenkor, vagy mint , vagy -biztosító szervezet veszünk részt ezekben a projektekben. A normáltól eltérő értékesítés az nemcsak a pirogránitnál jelentkezik, hanem különös egyedi díszmű-árut is előállítunk. vannak, különböző közel-keleti országok politikusai illetve országfői számára készítünk egyedi termékeket. Különös, kiemelt művészeti tartalommal is értékelhetőek ezek a termékek. Ezek természetesen szintén nem kerülnek be abba a , amit a normál termékek értékesítéséhez használunk.