A Borkóstolás menetrendje

A magyar nyelvben található igék nemcsak ragokat vehetnek fel, hanem jeleket is. Jelek utalnak tehát a cselekvés módjára is. Három igemódot különböztetünk meg a magyar nyelvben:
- kijelentő módban a cselekvés, történés, létezés valóban megtörténik;
- feltételes módban a cselekvés, történés, létezés létrejötte valamilyen feltételhez van kötve;
- felszólító módban utasítást, parancsot adunk a cselekvés végrehajtására.

A kijelentő módnak nincs jele, a feltételes mód jele a -na, -ne, - ná, -né; a felszólító mód jele a - j,
amely a szótőhöz mássalhangzó-illeszkedéssel alkalmazkodik.

Feladat

Első kapcsolatunk a borral lehetne () a látvány. Már kitöltéskor megfigyelhetjük () a bor színét, habzását, mozgékonyságát. A színt igazán fehér háttér elé tartott pohárban vagy vörösbor kóstoló csészében határozhatjuk meg (). A pohárban az előbbieken túl a tisztaságot is meg tudjuk ítélni, ha a poharat a fényforrás felé tartva átnézünk () az italon. Ha a pohár falán a „megpörgetett” bor után átlátszó csíkok (glicerin) látszanának (), akkor azt mondjuk, hogy „koronája van a bornak”. Ez testességre utal. A bort apró gyors levegővételekkel „szimatolással” szagoljuk meg (). Az illatok nagy részét az orr nyálkahártyáján fogjuk érezni (), így elég az apró szippantás, hogy odáig eljussanak az illatanyagok. Ráadásul a nagy levegővétel kiszárítaná () a nyálkahártyát, így annak érzékenysége csökkenne (). 10-20 másodpercnél tovább egyszerre ne szagolgassuk () a bort, mert orrunk „elfárad” (), érzékenysége csökken (). Az első benyomás a legerősebb. Ha mégis hosszabb ideig kell szagolgatnunk, akkor tartsunk () rövid (legalább 30 másodperces) szünetet. A kóstolások során lehetőleg mindig azonos mennyiségű bort vegyünk () a szánkba. A kisebb kortyot a nyál jobban felhígítja (), így a bor ízét torzítva érzékeljük (). A szánk, garatunk különböző helyei más-más ízekre érzékenyek. A nyelv hegye az édesre és a sósra, oldalai a savanyúra és a sósra, töve pedig a keserűre érzékeny. A leggyorsabban a nyelv hegye ízlel, de ez az érzet nem tartós. A nyelv tövén lassabban, de tartósabban jelentkeznek () az ízérzetek. Ezzel függ össze (kijelentő mód) az utóíz jelentkezése is. Egyes ízek tompítják () egymást. Édes borban a magasabb savtartalom kevésbé érzékelhető. Az édes íz a legagresszívebb, más ízeket „elnyom”, a sós íz pedig egyes ízeket kiemel, erősít, pl. a savanyút. A bort kb. 15-30 másodpercig tartsuk () a szánkban. Ennyi idő szükséges az ízek érzékeléséhez, de utána ízérzékelésünk csökken (), „kifárad” (). Legelsőnek a bor egészséges vagy rendellenes voltát vizsgáljuk (). Hibás, beteg bort nem ízlelünk () tovább, kiköpjük (). Egészséges bornál először az összetételét figyeljük meg (), az alkatrészeket külön-külön elbírálva megállapíthatjuk () azok hatásának fokát, majd a köztük levő összhangot, ezután következtethetünk () mindarra, amire jelentkezésük formája utal (): a bor fejlődési fokára, jellegére, típusára és végül az általános benyomás alapján érzékeljük a bort. Előbb tehát analitikus, majd szintetikus módszert alkalmazunk (). Ezt a sorrendet minden érzékszervünk használata során betartjuk (), és végül az összes észlelet összegezzük (felszólító mód).